Miért állunk át az új tárolási modellre?
Az eddigi, polchely és raklaphely alapú tárolás nehezen volt kalkulálható, a tárolás helyigényét olyan paraméterek befolyásolták, hogy mennyi termék fér az adott méretű tárhelyre. Így a tárolás költsége első beköltözés esetén nehezen volt megbecsülhető, tervezhető. A tárhelyek telítettségének ellenőrzése pedig nagyon manuális és időigényes feladat volt, amely sok esetben leterhelte az operációnkat.
Mi az új modell célja?
Szerettünk volna egy olyan pontosan kiszámolható, igazságos, és továbbra is versenyképes tárolási díjszámítást bevezetni, amelynek köszönhetően nem csak előre ismert a várható tárolás költsége, de a készletek kezeléséhez is jelentős segítséget nyújtunk ezáltal az ügyfeleink számára.
A ügyfelek és a Webshippy célja is az, hogy a választékban minél nagyobb számban jelenjenek meg a gyorsan forgó termékek, és ne álljon a pénz elfekvő készletekben, így a tárolási díj számításánál is ezt vettük figyelembe. Az új rendszerrel folyamatosan nyomon követhetővé válik a termékek forgási sebessége, ami az optimális készletgazdálkodás alapja.
Mindenképp szerettük volna megtartani az ingyenes elemet is, hiszen a Webshippy ebben is többet nyújt a piacon. Ez azt jelenti, hogy továbbra is ingyenes tárolást biztosítunk a jól forgó, 30 napon belüli készletekre.
Hol találom az új tárolási modell díjtételeit?
Az új tárolási modell díjtételeit a mindenkor érvényes árlistánkban megtalálod: Webshippy árlista
A Webshippy rendszerében napi szinten, minden éjszaka 02:00-kor fog kiszámítódni az előző napra érvényes tárolási díjtétel, melyet a Webshippy-Pénzügyek-Szolgáltatási díjak menüpontban fogsz megtalálni.
Hogyan számítódik ki a napi tárolási díjam?
Minden termék a térfogata, valamint leghosszabb mérete alapján valamelyik méretkategóriába kerül besorolásra. A termék saját csomagolásával együtt vett méreteit vesszük figyelembe (amorf méret esetén a befoglaló téglatest mérete számít).
A termék méretkategóriáját mindig a magasabb kategória határozza meg. Ha a térfogat alapján XS-es kategóriába esik, de a leghosszabb oldal alapján S-es, akkor az S-es méretkategória díja fog felszámítódni. A méretkategóriákhoz tartozó mérethatárokat valamint azok napi tárolási díjait az aktuális díjtáblázatunk tartalmazza: Webshippy árlista
A rendszerünk minden nap éjszaka 02:00-kor kiszámítja, hogy adott sku esetében mennyi termék van készleten, majd abból kivonja az elmúlt 30 napban beérkezett termékdarabszámot, és erre a 30 napon túli termék darabszámra fogja felszámítani az adott méretkategória szerinti tárolási díjat.
A készenléti díj meghatározása és felszámítása naptári napokra értendő és nem befolyásolja a heti munkanapok száma, ünnepnapok, hétvégék, vagy más munkaszüneti napok.
Erről bővebb információt itt olvashatsz: Készenléti díj számítása
Hol láthatom a rendszerben, hogy milyen méretkategóriában mennyi termékem van és mennyi abból a 30 napon túli készletmennyiség?
A Webshippy APP-ban a Termékkezelés menüpont - Termékek gombra kattintva láthatod az Irányítópulton, hogy adott méretkategóriából hány darab termék van jelenleg a raktárunkban és abból mennyi a 30 napon túl forgó termék darabszám. Valamint akik nagyon sok SKU-val rendelkeznek, ők a Termékkészlet riport (XLSX) lehívásával láthatják listanézetben a termékei méretkategória besorolását, valamint a készletmennyiségeket (külön oszlopban az összes és a 30 napon túli darabszámot) és a havi fogyást is.
Erről bővebb információt itt olvashatsz: Készenléti díj számítása
Hol tudom ellenőrizni a termékeim méret adatait? Mit tegyek, ha szerintem nem megfelelő a méretezése?
A módszer bevezetése miatt jelenleg a legegyszerűbben a Termékkezelés menüpont - Termékek gombra kattintva egy Termékkészlet riport (XLSX) lehívásával nézheted meg, hogy az egyes termékeid milyen szélesség, magasság, súly, termékkategória adatokkal van ellátva, valamint itt láthatod a készletmennyiségeket is (külön oszlopban az összes és a 30 napon túli darabszámot).
Amennyiben szerinted nem megfelelő a termék mérete, akkor ezt a termékkészlet riportot küldd át számunkra a support.webshippy.com oldalon és jelöld benne, hogy mely termékeknél szerinted mi a megfelelő termékméret a te készletnyilvántartásod alapján. Mi pedig természetesen ellenőrizni fogjuk.
A jövőben pedig majd az árubeszállításról szóló e-mailes értesítőben fogjuk jelezni, hogy mely termékeid kerültek be először a raktárunkba, vagyis történt meg a méretezése. Ettől a pillanattól fogva 10 napon belül lesz lehetőséged jelezni felénk, amennyiben nem értesz egyet azzal a mérettel, amit bevételezéskor lemértünk.
Kell tárolási díjat fizetnem a szórólapokra, használati útmutatókra, matricákra és kuponokra is?
Nem. Természetesen ezeket ingyenesen tároljuk számodra. Kérjük, hogy a termékkészlet riportot küldd át számunkra a support.webshippy.com oldalon és jelöld benne, hogy mely termékeknél szeretnéd, hogy állítsuk be a 0 Ft-os tárolási díjat.
Mikor fog megtörténni az átállás az új tárolási modellre?
Az új darab alapú modell szerinti díjszámítás 2023. 07. 03-től lép életbe, heti számlázás miatt hétfőn.
A régi modell szerint az utolsó számlázás július 3-án hétfőn lesz az előző hétre vonatkozóan (2023.06.26-07.02).
Július 4-én éjszaka már a július 3-ra számolt aznapi tárolási díjak fognak felszámítódni a Pénzügyek menüpont alatt.
Összefoglalva tehát: Miért jobb ez a tárolási modell?
✔️ egyszerűbben és könnyebben kalkulálható, így a tárolás költsége jobban beépíthető a termék árába
✔️ nálunk továbbra is biztosított az ingyenes tárolási lehetőség, mert rendelési számtól függetlenül, minden termék 30 napig díjmentesen tárolható a raktárunkban
✔️ ez a modell optimalizálja a tárolási kapacitást, így sokkal jobb lesz a raktárunk áteresztő képessége
✔️ a tárolási költség függetlenedik a tárolási módtól (polchely és raklaphely), így a nem megfelelő tárhely kihasználás kockázata innentől teljes mértékben csak minket terhel
✔️ megmutatja az ügyfélnek, hogy mi az a készletállomány, ami leköti a pénzét és ezáltal egy nem forgó eladatlan készletet jelent
✔️ a riport alapján leszűrt lassan forgó túlkészletezett termékek pedig kedvezményes áron kínálhatók a Marketplace platformon